2012. május 24., csütörtök

Gazdálkodj ablakban

Ablakfarmról és a hidropóniás termesztésről már sokan írtak sokféleképpen, ezért én nem is szándékoztam róla írni, egészen addig amíg meg nem találtam ezt a rendkívül praktikus design darabot, amit néhány fiatal álmodott meg, és most egy kisebb manufaktúrában gyártatják le az előrendelt darabokat.

Egy ablakfarm, ami már nem csak ízletes, hanem a szemnek is kellemes.


Az ablakfarm lényege, hogy az ablakodba akasztva ízletes friss zöldségeket, fűszernövényeket, kisebb gyümölcsöket nevelgetsz, hidropónikus rendszerben. Azaz a növényed egyfajta aljzatban van, amit folyamatosan átitatsz tápoldatos vízzel. Majd egy pumpa felküldi a vizet a tetejére, hogy újra kezdődjön a csöpögés.

Ám, míg az eredeti ablakfarm elemeit (általában műanyag palackok) a plafontól a padlóig, de mindenesetre az ablak felső elemétől az ablakpárkányig függesztettek, addig ezt kényelmesen összeszerelve (fúrás és barkácsolás nélkül) oda állíthatod, ahol neked és a növényeidnek megfelel. Lehetőség szerint ablakpárkányra, de akár erkélyajtó mellett is kipróbálhatod a függőleges zöldséges kertedet. Bár az eredeti koncepció az volt, hogy ezzel a farm gazdálkodással újrahasznosítsunk anyagokat, mégis Britta Riley aki 2008- ban megalapította a Windowfarms - t, úgy döntött, hogy ezt a szisztémát tovább fejleszti és egy új következő szintre fogja emelni. Mivel Britta az az ember, aki 2008 óta sokat dolgozott ennek a termesztési módszernek a népszerűsítésén, ezért valószínű, hogy sokmindent tud a témáról. Ezért már most hatalmas népszerűségre tett szert ez a nem csak szép, de igen praktikus függőkert.





 Klikk ide a bemutató videóra, ami bár angol, de érdemes megtekinteni.
(A rendelést ne vegyétek figyelembe, mert az csak tengerentúlon érvényes. :(( ) 

2012. május 23., szerda

Designlámpák: Több, mint világítás

Talán nem is annyira a világítás, inkább a hangulat miatt lehetnek fontosak ezek a világítótestek.


Az Aqua Globo egy többfunkciós fényforrás. Polietilénből készül, ezért könnyű és erős. Egyrészt a kertben, de – és talán ez az izgalmasabb – a medencékben, kerti tavakban is használható. Ez az úszó, lebegő gömb csodás hangulati elem, teljesen átalakítja a kert és a medence környékének hangulatát. Fénye elbűvölő és szinte mágikus. Több méretben kapható, leginkább akkor hatásos, ha több, különböző méretű darabot helyezünk el belőle a kertben. Ha tehetik, próbálják ki. Gyártó: Slide.

Erről még több fotó a www.otthonteremto.hu-n
Még több lakberendezés, építkezés és kert a www.otthonteremto.hu-n

.

2012. május 22., kedd

Mesebeli vegyesbolt - Csináld magad gyereknapi ajándék!

Ki ne álmodott volna gyermekként egy csodás kis boltocskáról, ahol változatos zöldség, gyümölcs és sütemény kínálattal elégítheti ki vevői kívánságait, akik cserébe újabb és újabb vásárlással szebbé varázsolják a napját. Ezért mai bejegyzésemmel szülőknek, nagyszülőknek adnék tippet a közeledő gyereknap megünnepléséhez, egy saját gyártmányú zöldségesbolt elkészítéséhez. Már az előkészület is külön élményszámba megy, nem is beszélve arról az eufórikus állapotról amit majd az ünnepelt (vagy ünnepeltek) átélhet a pult mögé lépve



Szükséged lesz hozzá egy nagy méretű kartondobozra a váz kialakításához, illetve kettő kisebbre a belső oldalához és egy rekeszesre a külső oldalához helyezve. Ha ezeket sikerült beszerezned, akkor már csak egy éles kést és ollót kell a konyhából kerítened, hogy elkezdődjön a munka.

Vágjál ki három ablakot, amelyek közül a két szélső szépen csipkézett felső díszítést kaphat.

A két hátsó kartonszekrénnyel biztosítod a zöldségesbolt talpon maradását, amelyeket finomságokkal tölthetsz meg. Az egyik fiókos tárolóként, míg a másik inkább pultként működik.


















Íme a fiókos variáció egy agyonnyúzott kartondobozból és három tárolóból.


És íme a másik oldal polcos tárolója.


Az ablakból kivágott kartont visszahajtva, pultként is hasznosíthatod.


 A középső ablaknál meghagyott kartonnak egyfajta spaletta szerepe van, hogy ha a bolt tulajdonosa iskolába, óvodába kénytelen menni.
Majd hazatértekor lehajtva a kartont  (beakasztva a gumipánt alá) fogadhatja a már oly türelmetlen vásárlókat.


Extraként egy fidres - fodros napárnyékoló is feldobhatja a házi zöldségesünk boltját.




 A bolt előtti pult karácsonyfa díszek dobozából lett összeállítva, de talán nekünk nem kell megvárni a karácsonyt egy hasonló dobozért. Érdemes most is körbeérdeklődni a nagyobb áruházaknál egy hasonló tárolóért.



Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspriáló kert ötletekkel gazdagodj!
Klikk IDE!


2012. május 21., hétfő

Úttalan kerti utakon

Minták, formák, izgalmas anyagok, mind - mind egy hangulatos kerti sétány részei lehetnek, amelyen végig sétálva elmerülhetünk a gondolatainkban.
A kerti utak, ösvények fontos elemei kertünknek. Egyik kertrészt kötik össze a másikkal és segítségükkel még esős időben sem kell nyakig süllyednünk a sárba. Jó tervezés esetén ezek az utak kényelmes ívben hajlanak, követve a terület adottságait, és akár a kert látványosságait is (egy - egy különlegesebb bokor vagy fa alatti paddal) érinthetik.



Ha épített útra szánjuk magunkat, akkor fontos egy enyhe (hossz vagy kereszt irányú) lejtés betervezése, ami elvezeti a csapadékot és nem maradnak tócsák, míg természetes anyagok használata esetében bízzuk magunkat a természetre, és hogy a burkolat alatti talaj képes elnyelni a vízmennyiséget.

Közvetlenül a ház melletti burkolat kiválasztásánál az épület stílusát tartsuk szem előtt, hogy az az egész részévé váljon, ám a háztól távolabb nyugodtan a kert stílusához igazíthatjuk a kerti utunk burkolatát és bátran játszhatunk a színekkel és a formákkal.



Ez a szürke - fehér kavicsösvény halk ropogással jelzi a kertben közeledő látogatót. Maximális élvezetként még kisebb lépőköveket is elrejtettek a sok gömbölyű kavics közé. 


Párhuzamos vonalak, egyszerű anyaghasználat a minimálkert kedvelt eleme lehetne.


Ezt a szépen ívelt hófehér ösvényt tökéletes formájú ágyások szegélyezik, amelyek beültetve szinte rabul ejtik egy sétára látogatóikat.


A maradékok és a kavicsok ilyen szépségek megolkotására tudják inspirálni tulajdonosaikat. Türelem és fantázia játéka ez, de az eredmény magáért beszél. 


Tiszta, átlátható és könnyen tisztán tartható. A minták lehetősége pedig számtalan, ezért sokan kedvelik, bár fagyálló verzióban nem számít olcsó mulatságnak.


Az egyszerű füvesítés csak olyan helyeken lehetséges, ahol ritkán sétálunk. Különben foltosan kopott gyep várna minket a rózsaboltív alatt.


 Ezek a rönkfa szeletek csak impregnált folyadékban eltöltött pár óra után lesznek tartósak. De még így is szükséges a homokágy előkészítése, ami segít elvezetni a vizet és megelőzni a fa korhadását.


Ám ne feledjük amikor burkolóanyagot választunk kertünkbe, hogy a KEVÉS SOKSZOR TÖBB és egy - két fajta kertépítő anyaggal nagyobb hatást érhetünk el, mint egy áruház teljes kínálatának felvonultatásával.



Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspriáló kert ötletekkel gazdagodj!
Klikk IDE!

2012. május 17., csütörtök

Virágzó kúszó-mászók a kerítésen

Ez az a társaság, ami rövid idő alatt került fel a sikerlistám élére. Rajongok az energikusságuk és a virágzási kedvük iránt, amit már csak a körülöttük lengő illatfelhő tudott megkoronázni. Van közöttük napimádó, félárnyékot kedvelő és árnyékban kényelmesen elnyújtózkodó fajta is.

Forrás

Az egész a túl nyitott és belátható sarokkert miatt kezdődött. Ugyanis nyáron, fürdőruhás kertészkedést szerettem volna megvalósítani, amikor munka közben szép lassan lebarnulok és nem unalmamban a nyugágyon fekve, míg hőgutát nem kapok.
Mivel nekem fontosak a virágok még egy kerítés befuttatása esetében is, ezért lehetőség szerint azok közül válogattam, amelyek az év különböző időszakában meglepnek némi színes, illatos csodával.

A kedvenc futó sztárjaim:

Japán lonc (Lonicera japonica)
Mézédes illatfelhővel tölti be a kertet már júniustól kezdődően, amiből nem lehet eleget szippantani.  Igénye csupán tápdús kerti talaj, amit gondosan locsoljunk szárazság idején. Félárnyékos, részben napfényes terület az ideális a számára. Nagy előnye, hogy télizöld, ezért a téli szürkeségben is zölden takar.

Forrás

Trombitacserje (Campsis radicans/Campsis x tagliabuana)
Délre néző falak kedvenc növénye és rögtön mediterrán hangulatot is áraszt magából, amint megjelennek júliustól kezdődően narancssárga virágai. A gyors növekedésnek és a dús virágzásnak elengedhetetlen feltétele a tápanyagdús talaj, ezért azt minden tavasszal biztosítsuk a számára.

Forrás

Lilaakác (Wisteria sinensis)
Ismét egy napimádó, ami ráadásul szívósságáról győzőtt meg. Sajnos virágos állapotban már nem láthattam, de arról meggyőzött már rögtön az elültetés évében, hogy mindenféle nehezített körülményt bírni fogja (kutya, gyerek taposás stb...) közvetlenül a bejárati kapunál.  Számára is a laza, tápdús talaj az ideális. Mivel csavarodva kapaszkodik, ezért legyünk óvatosak fiatal fák közelében, ugyanis szorítása egy kisebb fát akár tönkre is tehet.

Forrás


Kúszó hortenzia (Hydrangea petiolaris)
Az árnyékos kertek kapaszkodó sztárja ez a növény, bár nem sokan ismerik vagy merik ültetni a kertjükbe. Júniusi - júliusi virágzásakor enyhén édeskés illatot áraszt a lapos hortenziavirágokból. Léggyökerekkel kapaszkodik, de támaszték híján bokor formát ölt. A tápdús talaj neki is kijár és ezt biztosan meghálálja. Bár türelemre van szükségünk, mert legalább 1 - 2 év mire beindul a virágzása, de szerintem megéri.

Forrás







2012. május 16., szerda

Design az asztalon: Egyedi poháralátétek

Egy vendégségedet, de akár a saját esténket is remekül feldobhatjuk egy-két izgalmas kiegészítővel.


Az esti borozgatások elmaradhatatlan kelléke a poháralátét. Bár meglehetősen kicsi darab, semmiképpen sem jelentéktelen, főleg, ha valamilyen izgalmas designterméket választunk. Mivel a poháralátétek relatív olcsók, akár több szettet is tarthatunk otthon, így mindig a hangulathoz, az alkalomhoz, vagy éppen az aktuális vendégünk egyéniségéhez illően választhatunk. A kínálat bőséges, a hagyományosokon kívül egészen meghökkentő darabokat is találunk a kínálatba, a kenyér formájú alátétektől, a bűvös kockáson keresztül a szendvicsalkatrészekig.










Forrás





2012. május 15., kedd

Virágzó obeliszkek és társaik

Éden rózsám már egy ideje kiérdemelt volna egy méretesebb obeliszket, de valahogy mindig sajnáltam egy egyszerű fém állványért kiadni a pénzt. Ezért a házi kivitelezés lett volna a végső megoldás, csak nem tudtam még a formára és a hogyanra a választ.



















Ez a virágokkal díszített és igen szabálytalan formát öltött virág obeliszk tökéletes kerti színfolt lehet már önmagában is. A kézi megmunkálással és a rozsdás jelleggel csak még vonzóbbá válik azok szemében, akik szeretik a rusztikus, egyedi használati tárgyakat. De nem csak obeliszket, hanem szinte mindenféle kerti bútort is megvásárolhatsz ebben a stílusban, amelyek az unalmas szürke téli hónapokban is virágos jókedvvel várják a kertbe látogatókat.

Nem állítom, hogy ilyen virágszírmok készítésére adnám a fejem, de a lent látható igen ötletes obeliszk összeállításával még megpróbálkoznék. Utána már csak vásárról vásárra járva virágok felkutatása lenne a célom. Természetesen megértem, ha nem mindenkit hajt az ilyen fajta önkifejezés, de talán segít a mai borongos napon egy kis kert inspriációt begyűjteni.













Forrás


2012. május 12., szombat

Konyhakertek formára szabva

Mai olvasnivaló a kertészkedés mellé, a Vidéki élet oldalán található, amelyet szintén én írtam. Fogadjátok sok szeretettel:



"Pár évvel ezelőtt sokan nem gondolták volna, hogy vetemények termesztésén fogják majd törni a fejüket, akár a kertjükben, akár a balkonjukon. Talán az egész a pár évvel ezelőtti bio mizériával kezdődött, amikor sokan úgy gondoltuk, hogy elég volt a rengeteg vegyszer elfogyasztásából..."

A folytatást itt találod:

2012. május 11., péntek

Privát kert a városi forgatagban

Álmaink kertje idegen tekintetektől védve kiránt minket a mindennapi szürkeségből. De mi van akkor, ha a szomszéd többszintes házából vagy egy kisebb lakótelepről pont a kertünkbe lehet látni? Mindenképp ötletes megoldásra van szükség, ami nem hat nyomasztóan, hanem pont ellenkezőleg, becsábít a kertbe.



Bár csodás magasított kerítés dísziti a kert utca felőli részét, mégis egy szabályos négyszög formájú tavacska a kert fókuszpontja, ami szinte minden érzékszervére hat a kertbe látogatóknak, és ezért nem csak a kerítésre fókuszál a figyelmük.


Sokszor nem elég csak a vizuálisan zavaró dolgokat eltakarnunk, mert egy forgalmasabb út mellett a zajok elfedésére is szükség lehet, amit például egy csobogó segítségével tompíthatunk.

 Egy szép zöld sövény megvéd a por és zajártalomtól is, így az kellemes érzéseket kelthet bennünk.

A csodás sövényeket nagyobb területen kiválthatjuk mutatós kerítéselemmel. Ennek két egyszerű oka lehet, az egyik az ár, a másik a sövény lassú növekedése. 


A kerítés kapun látható ablak enged némi betekintést, de számunkra egy kis kitekintést is. 

Látványos eredményt érhetünk el a kerítéselem egyhangúságát néhol megszakítva egy - egy növénnyel.  


 Az igen magas kerítést a növények felfuttatására használják a lakók, ezzel is tompítva annak egyhangúságát.


Lépésről lépésre haladva valósítsd meg a kertedben az ötleteidet, a leggyakrabban használt területtől haladva a teljes kert kialakításáig.


Búcsúzóul pedig íme az utcafront, amire szintén nagy hangsúlyt fektettek.